Áradj zene!

cne_szja_2022

Ha ebben az évben az adód 1%-át nem egyéb jótékonysági célra ajánlottad fel,
akkor mi szeretettel várjuk. Adószám: 18523740-1-16
Köszönjük a korábbi felajánlásokat is!

Bemutatkozás

 

A Gálakórus minősítésű Cantate Nobis Énekegyüttes 10 éve színesíti Jászberény és a Jászság kulturális életét, viszi a város jó hírnevét már nemcsak a hazai rendezvényekre, hanem testvérvárosunkba, Vechtába is. Folyamatosan gazdagítjuk repertoárunkat, mely 160 műből áll. Ebben egyházi és világi kórusművek, valamint népszerű dallamok feldolgozásai egyaránt megtalálhatók. Megalakulásunk óta 156 szereplésünk volt. Elkötelezettek vagyunk a hazai és külföldi klasszikusok, más zenei géniuszok szerzeményeinek „életben tartásában”, a méltán világhírű magyar kórusmuzsika szerény eszközeink szerinti népszerűsítésében. 

Énekegyüttesünk az elsők között készített karanténfelvételt, mely 2020. április 12-én került fel a világhálóra. Günter Schwarze Ősi ír áldás című művét karnagyunknak szántuk meglepetésként.

Rólunk mondták

Kedves Mária!

Minden elismerésem azért a gazdag társadalmi munkáért, amit kórusával évről-évre kifejt. Különös érték, hogy az országnak ez a körzete ilyen nagy mértékben vesz részt a kultúraterjesztő munkában. Emlékeim szerint az együttes hangzása természetes, kontrasztokban gazdag. A 10 éves „napló”-ból kiderül, hogy igen jelentős és változatos repertoárral rendelkeznek. Kívánom, hogy tudjanak ezen az úton tovább haladni!

Szívélyes üdvözlettel,

Párkai István

A Nemzet Művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa

A jászberényi Cantate Nobis Énekegyüttessel és karnagyukkal, Thormanné Husznay Máriával 2014-ben találkoztam először, amikor meghívást kaptam az általuk szervezett I. Regionális Kórustalálkozóra. Hagyományt kívántak teremteni, hogy neves magyar zeneszerzőkre, vagy az egyetemes zenekultúra nagyjaira emlékezve rendezzenek kórustalálkozót. Több alkalommal tartottam megemlékezést a zsűri tagjaként, és örömmel hallgattam az egyre szaporodó fellépő kórus igényes műsorát. Kívánom, hogy e kényszerű szünet után újra jó egészségben folytassák örömszerző kórusmuzsikájukat mindnyájunk örömére.

dr. Márkusné Natter-Nád Klára

pedagógus, karnagy, zenei szakíró, a Magyar Kultúra Lovagja, a Bárdos Lajos Társaság főtitkára

Ha a Cantate Nobis Énekegyüttesre gondolok, elsőre a művészbarátság kifejezés jut az eszembe. Milyen furcsa, hogy az „átlagos emberek” közötti barátság általában egy hosszabb megismerési folyamat eredménye. Hasonló gondolkodás, érzelmi beállítottság, habitus szükségeltetik hozzá. A művészbarátság más, elég hozzá egy „pillanat” és egymás tehetségének a felismerése, elismerése. Hát így kötöttem én is egy szempillantás alatt barátságot ezzel a kedves éneklő csapattal már több mint öt évvel ezelőtt, a Jászok Történelmi dal- és táncjáték varázslatos előadásain, és az azt megelőző próbákon. Tehetségesek voltak és hittel megáldottak. Jöttek velem a „nagy kalandba”, hagyva magukat, hogy formáljam őket kedvemre a nagy cél, a siker érdekében.

A művészbarátság örök barátság, mert a tehetségen, a tudáson, az elhivatottságon alapszik. Így most már az én örök barátaim a Cantate Nobis mindenkori tagjai, rendezzem őket a színpadon, vagy csak hallgassam a koncerttermekben.

Mihályi Gábor

a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője

Nagy öröm számomra, hogy az utóbbi években közelebbről is megismerhettem a Cantate Nobis Énekegyüttest. Megtiszteltek azzal, hogy meghívtak az őszi regionális kórustalálkozóikra. Úgy tapasztaltam, hogy ezeket az alkalmakat a Jászberénybe látogató kórusok igazi ünnepként élik át. A hangulat rendkívül oldott és baráti, ugyanakkor valóban emelkedett és ünnepi. A Cantate Nobis tagjai kifejezetten profi házigazdák, szíves vendéglátók. Ezekkel a találkozókkal is igazolják azt, hogy a kórusélet nem csak zenei tevékenység, művészeti foglalatosság, hanem egy igazi kórus élő, cselekvő emberi közösség is. És ez –személyes meggyőződésem ez- ugyanolyan fontos, mint maga a művészi munka. A közösségi élet és a kórusmunka összetartozik: a jó közösség szebben fog énekelni, a szép művek előadása összetartja a közösséget. De szólnom kell a kórustól kapott zenei élményekről is: nagyon örülök annak, amikor egy énekkar egyaránt jól ad elő többféle zenei karakterű művet, ha színes és gazdag a repertoárja. A Cantate Nobis Énekegyüttes karnagyuk Thormanné Husznay Mária segítségével a lírai darabokban finoman és plasztikusan szólal meg, de tudnak táncba hívni, vagy tréfálni is zenéjükkel.

Dalostársaimnak és kiváló karnagyuknak kedvenc idézetemmel kívánok még sok-sok szép közös élményt a jövőben: Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is!

dr. Kis Katalin

főiskolai docens, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

A Cantate Nobis Énekegyüttes – egy magyar-német kóruskapcsolat keretében – több alkalommal adott közös hangversenyt a vechtai Madrigálkórussal, melyeket inspiráló módon magas zenei színvonalon tettek. A jászberényi kórus interpretációja, előadásmódja, a világos hangszínnel, tiszta intonációval, kitűnő homogenitással, tiszta kiejtéssel, és összességében igen magas muzikalitással előadott művek mind-mind meggyőzőek (számomra). Thormanné Husznay Mária, a kórus alapítója által mindig magabiztosan és nagyon érzékenyen vezetett énekegyüttes stílusa igen sokszínű. A kórus gazdag repertoárjában a magyar népdalfeldolgozások mellett több évszázad külföldi darabjai is megtalálhatók. A kórus lenyűgöző rugalmasságot mutat a kihívásokkal szemben is – példaként legyen említve a Madrigálkórussal 2016-ban közösen bemutatott Christoph Kirchberg által komponált „Missa da Requiem“, valamint a 2019-ben előadott „Carmina Burana“, Carl Orff kompozíciója. Az olyan kortárs darabokat, mint pl. Eric Whitacre “Seal Lullaby” vagy Christoph Kirchberg “Das Ave Maria”, a hitelességet illetően a legmagasabb színvonalon, és a zenélés lenyűgöző örömével dolgozta fel és adta elő az énekegyüttes.

Hermann-Josef Suelmann

a Madrigalchor Vechta karnagya

cantatenobis_2019

A zene az élet sója, a kórus a desszert.

Thormanné Husznay Mária

karnagy

Támogatóink és partnereink

          

 

Bárdos Lajos Társaság, Budapest

Pedagóguskórusok Országos Társasága, Budapest

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campus

Jász Múzeum, Jászberény

Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria, Jászberény

Trió-Média-Jászberény Kft.

Jászsági Rockzenéért Kulturális Egyesület

Bíró János – jasznaplo.hu

Gémesi Balázs

Rácz Böbe Dekorstúdió

Jásteak Bt., Jászberény

Sólyom Hotel, Jászberény

boommédia Kft.