A Cantate Nobis Énekegyüttes története

2013_cantatenobis_szekely_3

ÓTA

SZEREPLÉS

ZENEMŰ

2011

A Cantate Nobis Énekegyüttes 2011 szeptemberében alakult Thormanné Husznay Mária karnagy vezetésével. Az énekegyüttest 2014 óta a CNÉ Egyesület működteti. A kórus jelenleg 25 aktív tagot számlál, míg az egyesület 28 fővel működik. Megalakulásunk óta 163 szereplésünk volt, a kórus repertoárja 167 műből áll. A kórus zongorakísérője és korrepetitora négy éven keresztül Farkasné Szőke Tünde volt. Ezt a feladatot 2016 januárjától Csóka Károlyné zongoratanár látta el, majd 2021-től Sas Dániel zongoraművész, aki több hazai és külföldi zongoraverseny győztese és helyezettje. 2021-ben augusztus 20-a alkalmából a MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést kapta magas színvonalú művészi munkája, valamint jótékonysági tevékenysége elismeréseként.

Első bemutatkozásunk 2011 decemberében volt a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar (ma Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campus) karácsonyi hangversenyén.

2012

2012 májusában a Székely Mihály Kórus vendégeként énekeltünk a „Tavaszi zsongás” hangversenyen. Július végén a Jászsági Művészek Fesztiválján szerepeltünk a Margit-szigeti rendezvényen. Októberben nagy sikerrel mutatkoztunk be Martfűn, a Megyei Felnőttkórusok Találkozóján. Ünnepi műsort adtunk Jászjákóhalmán az október 23-i megemlékezésen. Decemberben részt vettünk az első adventi gyertyagyújtáson Jászberény főterén. A Székely Mihály Kórussal közösen karácsonyi hangversenyt tartottunk a jászberényi Szentkúti Templomban.

2013

2013-ban szerveztük első önálló hangversenyünket a Jász Múzeum udvarán. Júniusban a XIX. Jász Világtalálkozó alkalmával közel száz zenész és kétszáz énekes közreműködésével adtuk elő Jászberény főterén Carl Orff Carmina Burana című monumentális művét. A produkció előkészítésében, lebonyolításában karnagyunk és kórusunk kiemelkedő szerepet vállalt. Ebben az évben szerepeltünk először országos rendezvényen, a Komáromban megtartott Pedagóguskórusok Országos Találkozóján. Október 23-án Jászjákóhalmán komplett irodalmi-zenei műsort adtunk a községi ünnepségen. Eddigi sikereinknek köszönhetően számos városi rendezvényre kaptunk meghívást (Menedzser bál, Jász Expo, Múzeumok Éjszakája, Nyáresti szerenád a Déryné Vegyeskarral, diplomaátadó ünnepség, kiállítás-megnyitók, megyei kórustalálkozó, adventi gyertyagyújtás, karácsonyi hangverseny).

2014

2014 májusában tavaszköszöntő hangversenyt adtunk a Székely Mihály Kórussal. Júniusban Lajosmizsén – Jászberény testvérvárosában – a VI. Regionális Kórusfesztiválon képviseltük városunkat. Júliusban Jászapátin szerepeltünk a XX. Jász Világtalálkozó keretében megrendezett „Szép dallam, szállj!” jászsági kórusok hangversenyén. Szeptemberben részt vállaltunk az országos „Ének a szívünkért” Esélyegyenlőségi programban, melyben hátrányos helyzetű fiatalok képzésében segítettünk a zene eszközével. November 8-án rendeztük meg állami pályázati forrásból (NKA) az I. Regionális Kórustalálkozó „Bárdos Lajos Emlékhangverseny”-t, amelyen kórusunk a KÓTA „Éneklő Magyarország” XIX. Országos Kórusminősítés rendszerében szakmai zsűri előtt először mérettetett meg. Együttesünk kategóriát ugorva a „GÁLAKÓRUS” címet nyerte el.

2015

2015-ben több közérdekű, illetve jótékonysági felkérésnek tettünk eleget. Felléptünk a Jásztelken megrendezett Katolikus bálon, Jászberényben a Hősök Napján, az V. Jász Expón, a Hamza Múzeum által szervezett több kiállítás megnyitóján, a jászberényi főiskola diplomaosztóján, tanévnyitóján, az adventi gyertyagyújtáson, az Újszászon és Jászfényszarun megrendezésre kerülő úrjöveti hangversenyeken.

Májusban közös hangversenyt adtunk a Székely Mihály Kórussal, a közönség soraiban örömmel köszönthettük Melis László zeneszerzőt is. Júniusban a Magyar Nemzeti Galériában mutatkoztunk be a „Vasárnapi kórusmuzsika” hangversenysorozat keretében, melyet mérföldkőnek tekintünk a kórus életében. Szeptemberben a Jászfényszarui Római Katolikus Egyházközség meghívására az Ars Sacra Fesztivál – Nyitott Templomok Napja rendezvényen szerepeltünk. A Megyei Felnőttkórusok találkozóját Kisújszálláson rendezték meg, melynek ez évben is részesei lehettünk. Új színfoltja volt Jászberényben az október 23-i városi rendezvénynek az énekegyüttes által összeállított és előadott önálló ünnepi műsor. Novemberben nyertes állami pályázati forrásból (NKA) valósult meg az egyesület szervezésében a II. Regionális Kórustalálkozó „A barokk zene jegyében” címmel, melyre négy helyi kóruson kívül Lajosmizséről, Hatvanból, Gödöllőről, Szécsényből, Bajáról, Salgótarjánból érkeztek vendégkórusok. A rendezvényt mind a résztvevők, mind a vendégek nagyon sikeresnek és folytatandó kezdeményezésnek ítélték.

2016

2016 márciusában Vechtába, Jászberény németországi testvérvárosába kaptunk meghívást, ahol a helyi Madrigálkórussal együtt Christoph Kirchberg, ma élő zeneszerző Missa da Requiem című művének ősbemutatóján énekeltünk. A 9 tételes mű elsajátítása igazi kihívást jelentett az énekegyüttes számára. A vendégszereplésen nagy sikert aratott önálló műsorral is bemutatkoztunk. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy májusban az Izaki Maszahiro által vezetett Szolnoki Szimfonikus Zenekarral léphettünk fel a Jászberényi Nagyboldogasszony Főtemplom Énekkarával együtt a helyi Római Katolikus Főtemplomban a „Barokk est” bérletes előadáson. A Város Napja helyi rendezvényen is szerepet kapott kórusunk. Ezen a napon Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jászberény Város kulturális és zenei életében végzett több évtizedes eredményes zenei tevékenységéért Sipos Orbán kulturális és művészeti díjjal tüntette ki énekegyüttesünk karnagyát Thormanné Husznay Máriát.

Június 3-án volt a JÁSZOK című történelmi dal- és táncjáték ősbemutatója Jászberényben, melyet még 8 alkalommal láthatott a Jászberényi Szabadtéri Színpad 900 fős közönsége. A nagyszabású, 2 órás produkció zeneszerzője Melis László, aki az Oscar-díjas Saul fia című film zenéjét is szerezte, koreográfusa a jászberényi születésű Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője. A több mint 100 tagú előadói gárda 30 fős vegyeskarában 15 dalostársunk énekelt. A hónapokig tartó felkészülés után feledhetetlen élmény volt a profi táncosokkal, szólistákkal, zenészekkel együtt – a színpadi mozgást is beleértve – énekelni. Szeptemberben a produkciót a Művészetek Palotájában is bemutattuk a budapesti közönségnek.

Ez év nyarán „Szép nyári est” címmel közös hangversenyt adtunk Hatvanban a Grassalkovich Énekegyüttessel, majd részt vettünk a Pedagóguskórusok Országos Találkozóján Hajdúböszörményben. Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusának bemutatkozásán önálló műsorral szerepeltünk, valamint közös koncerten léptünk fel a Bajai Liszt Ferenc Énekkarral a Hajósi Barokk Kastélyban. Az államalapító Szent Istvánra emlékező városi ünnepségen kórusunk adta a tagjai által összeállított műsort. A Megyei Felnőttkórusok Találkozóját Fegyvernek rendezte meg, melyen együttesünk is fellépett. Az október 23-i forradalom 60. évfordulójára emlékező ünnepi műsorunkat Jászfényszaru és Jászjákóhalma lakóinak mutattuk be. 2016. november 12-én NKA forrásból már a III. Regionális Kórustalálkozót rendeztük meg „In memoriam Bartók, Liszt, Bárdos, Szokolay” címmel.  Az első adventi gyertyagyújtáson ismét kórusművekkel gazdagítottuk az ünnepi műsort. Decemberben vendégül hívtuk karácsonyi műsorunkba a Hatvani Grassalkovich Énekegyüttest, majd mi is közreműködtünk a hatvani karácsonyi hangversenyen.

2017

2017 február elején az EKE Jászberényi Campus diplomaátadó tanácsülésén szerepeltünk a Szatmári Rendezvényházban, majd 18-án nagy sikerrel mutatkoztunk be a Régi Zeneakadémián, a Bárdos Lajos Társaság által szervezett hangversenyen. Áprilisban a II. Dalárünnepen saját műsorral léptünk fel az Erkel Színházban, az esti előadáson pedig Verdi Nabucco című operájának ismert Rabszolgakórusát énekeltük több száz dalostárssal együtt. Májusban résztvevői voltunk a Pedagógus Kórusok Országos Találkozójának Sopronban.  Júliusban a XXV. Váci Világi Vigalom rendezvénysorozat keretében Carl Orff Carmina Burana című művét adtuk elő több kórussal együtt a dóm előtti téren Verebélyi Ákos vezényletével. Szeptember 30-án Szolnokon vettünk részt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felnőttkórusok XXVII. Találkozóján.

Október 14-én, a jászberényi Nagyboldogasszony Főtemplomban – a 2016-ban Vechtában bemutatott – Christoph Kirchberg Missa da Requiem című gyászmiséjének magyarországi ősbemutatójára került sor.  A Cantate Nobis Énekegyüttessel közösen a Madrigalchor Vechta, valamint a szolnoki Vivaldi Keresztény Kamarazenekar adta elő a művet.  Christoph Kirchberg „Das Ave Maria” című kórusműve, melyet a zeneszerző Thormanné Husznay Máriának és a Cantate Nobis Énekegyüttesnek ajánlott, a kórus önálló műsorában hangzott el először. A bemutatóra a zeneszerző is ellátogatott, és nagy elismeréssel szólt a hangverseny magas színvonaláról.

November 11-én „In memoriam Kodály Zoltán és Karai József” címmel rendeztük meg a IV. Regionális Kórustalálkozót Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára és Karai József születésének 90. évfordulójára emlékezve. November végén az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusának emlékülésén szerepeltünk, melyen a jászberényi tanítóképzés 100. évfordulóját ünnepeltük. Decemberben az első adventi gyertyagyújtáson énekeltünk, majd a Székely Mihály Kórussal és a Pro Kultúra Füleki Férfikarral együtt adtunk karácsonyi hangversenyt a jászberényi Szentkúti Templomban. Ebben az évben is több helyi felkérésnek tettünk eleget, mint a Nemzeti Összetartozás Napja-városi ünnepség, VII. Jász Expo és Fesztivál, JÁSZOK-filmbemutató.

2018

2018 február elején az előző évekhez hasonlóan az EKE Jászberényi Campus diplomaátadó tanácsülésén szerepeltünk. Május 12-én Baján léptünk fel a X. Pünkösdváró Kórusfesztiválon, ahol Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke és Tillai Aurél Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy, zeneszerző – akinek egyik kórusművét is énekeltük – elismerően szóltak az énekegyüttes magas színvonalú szerepléséről.

Augusztus 7-én a XXVIII. Csángó Fesztivál nyitó előadásaként újra bemutatásra került Melis László – Mihályi Gábor monumentális összművészeti produkciója a JÁSZOK – történelmi dal- és táncjáték. Az előadást a február közepén elhunyt Melis László zeneszerző, a darab egyik lelke és megálmodója emlékére ajánlották az alkotók és a szereplők.

Szeptember 22-én a Nagyboldogasszony Főtemplom Énekkarával együtt került sor egy közös hangversenyre „A reneszánsztól napjainkig” címmel a Déryné Rendezvényház zsúfolásig megtelt nagytermében. November 17-én rendeztük meg a már hagyományossá vált regionális kórustalálkozót „In memoriam Brahms, Schubert, Erkel” címmel. A jubileumi V. Regionális Kórustalálkozó az előzőekhez hasonlóan a zenetörténet világhírű külföldi, illetve hazai zeneszerzőinek állított emléket. Egy héttel később a hajdúböszörményi Daróci Bárdos Tamás Vegyeskar fennállásának 40. évfordulóját ünneplő jubileumi hangversenyen léptünk fel nagy sikerrel. Feledhetetlen élményként éltük meg a Református templomi közös éneklést, melyen a meghívott kórusok karnagyai mellett Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester is vezényelte az összkart. Decemberben az első adventi gyertyagyújtáson énekeltünk, majd a Székely Mihály Kórussal együtt adtunk karácsonyi hangversenyt a jászberényi Szentkúti Templomban. Ebben az évben Jászberény város több civil szervezetével együtt a CNÉ Egyesület is feldíszített egy karácsonyfát a Karácsonyi sétányon.

2019

2019 január végén énekegyüttesünk nyitotta meg a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett gálaműsort a Lehel Film-Színházban. Február elején az előző évekhez hasonlóan az EKE Jászberényi Campus diplomaátadó tanácsülésén szerepeltünk nagy sikerrel. Áprilisban egy jótékonysági esten adtunk műsort, melyet Nagy István, a NN Biztosító Zrt. tanácsadója szervezett. Már több alkalommal kért fel minket az együttműködésre. Ezen a hangversenyen kísérte először a kórust Sas Dániel, Jászberényben élő fiatal zongoraművész. Májusban és júniusban három vidéki helyszínen léptünk fel. A regionális kórustalálkozók „hozadékaként” több kórussal is élő kapcsolat alakult ki. Május 18-án a szécsényi Erkel Ferenc Vegyeskar meghívására adtunk önálló műsort a Nemzetközi Bárdos Kórustalálkozón. Egy hét múlva, május 25-én a hatvani Grassalkovich Énekegyüttes vendégeként énekeltünk a Nyárköszöntő dallamok hangversenyen. Június 22-én Vásárosnaményba utaztunk, a Pedagóguskórusok 30. Országos Találkozójára. A zenei szakemberek elismerően szóltak a kórus szép, egységes hangzásáról, megdicsérték a műsorválasztást. Megtiszteltetésnek tartjuk, hogy az egyik közös szám, Georg Friedrich Händel Győzelmi kórusának vezénylésére karnagyunkat, Thormanné Husznay Máriát kérték fel.

Jászberény és a németországi Vechta 2018-ban ünnepelte testvérvárosi kapcsolatuk 25. évfordulóját. A két város kulturális csoportjai között különösen jó és aktív együttműködés alakult ki. A Cantate Nobis Énekegyüttes először 2016-ban szerepelt Vechtában a helyi Madrigálkórussal közösen egy oratórikus mű ősbemutatóján. Az együttműködésnek köszönhetően kaptunk újabb meghívást 2019 augusztus végére. A Vechtától 12 km-re fekvő Visbek település 2019-ben ünnepelte fennállásának 1200. évfordulóját. Az ünnepségsorozat egyik kiemelt, leglátványosabb rendezvénye Carl Orff Carmina Burana című művének szabadtéri előadása volt augusztus 24-én. A mintegy 150 fős felnőtt kórust a Madrigalchor Vechta és a CNÉ tagjain kívül olyan lelkes vechtai, visbeki és környékbeli települések önkéntes énekesei alkották, akik hónapokig készültek erre az eseményre. Másnap délelőtt még egy örömteli bemutatkozás várt ránk a vechtai Városházán. A vendéglátó Madrigalchor Vechta tagjaival együtt egy „matinékoncert” keretében adtunk hangversenyt a szép számú és hálás közönség előtt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gerd Meyer, visbeki polgármester úr és Christoph Kirchberg zeneszerző is, akinek Das Ave Maria című műve is elhangzott a kórusunk előadásában, Németországban először.

Október 5-én Martfűn vettünk részt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felnőttkórusok XXIX. Találkozóján. November 9-én rendeztük meg az országosan is elismert VI. Regionális Kórustalálkozót Joseph Haydn, Bárdos Lajos és Halmos László emlékére. Ebben a hónapban szerepeltünk még az EKE Jászberényi Campusán megtartott „Szerelem – Párizs”- Ady emlékműsorban.

Nagy örömünkre, három év eltelte után újra előadhattuk a JÁSZOK című történelmi dal-és táncjátékot november 26-án és 27-én Budapesten, a Hagyományok Házában. Decemberben az első adventi gyertyagyújtáson énekeltünk, majd a Székely Mihály Kórussal együtt adtunk karácsonyi hangversenyt a jászberényi Szentkúti Templomban.

2020

2020. január 30-án, Faragó Annamária dokumentumfilm-rendező felkérésére, az EKE Jászberényi Campusán, egy nyílt előadói délután („A háború után…”) zárásaként Wolf Péter-Fülöp Kálmán Ave Maria és César Franck Panis angelicus című műveit adtuk elő, a szólót Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész énekelte. Nagy élmény volt a művésznővel együtt szerepelni. Február 22-én a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus szervezésében első alkalommal került sor az „Énekeljünk együtt!” – In memoriam Buday Péter emlékhangversenyre, melyre 9 megyei kórus kapott meghívást. Igazán nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a sok-sok megyei vegyeskar közül az énekegyüttesünk volt az egyik résztvevő, hiszen csak 3 gyermekkórus, 3 nőikar, illetve 3 vegyeskar mutathatta be műsorát.

Március 11-e után, az országos veszélyhelyzet bevezetésével, bezártak az iskolák, az egyetemek, így mi sem tudtunk próbákat tartani. Ekkor „hallgattak” el a múzsák…

Az énekegyüttes az elsők között készített karanténfelvételt, mely április 12-én került fel a világhálóra. Günter Schwarze Ősi ír áldás című művét karnagyuknak szánták meglepetésként.

Május 21-én, a KVVKamarakórus (Kayamar Vorti Virgo Kamarakórus) szervezésében megtartott Virtuális Karanténkórus Találkozó műsorában is láthattuk, hallhattuk ezt a felvételt.

2021

2021 januárjában a Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai felhívást intéztek a kultúra területén tevékenykedő civil szervezetekhez, melyben arra kérték a közösségeket, hogy néhány fotóval, videóval és a kultúra napjához kapcsolódó gondolattal járuljanak hozzá a rendhagyó, csak az online térben látható megemlékezéshez. A január 22-i héten, a Jászberényi Kulturális Programok facebook oldalán olvashattuk e jeles naphoz írt sorokat. Karnagyunk „…hallgatnak a múzsák” címmel írt cikket, mely a január 28-án megjelent Jászkürt Újságban, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ 2021 januári Civil Forrás hírlevelében és a ZeneSzó (KÓTA lapja) 2021. 2. számában  is olvasható.

2020 márciustól 2021 júniusig a pandémia miatt nem tudtunk próbálni. Június elején találkoztunk újra. Azóta 5 alkalommal szerepeltünk. Június 26-án az EKE Jászberényi Campus Oklevélátadó Díszünnepélyén a megújult Székely Mihály Szabadtéri Színpadon, majd augusztus 29-én az 5 éves a „JÁSZOK” – kamara előadás és fotókiállítás alkalmával énekelhettük újra Melis László zeneszerző szebbnél szebb dallamait a Lehet Film-Színház előtti téren.

Szeptember 4-én Szolnokon adtunk önálló műsort a XVIII. Civil Kavalkádon. Szeptember 25-én már másodszor utaztunk Szécsénybe, ahol újra nagy sikert arattunk a Nemzetközi Bartók és Verdi Kórustalálkozón. Október 2-án Törökszentmiklóson rendezték meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felnőttkórusok XXX. Találkozóját. Jókedv, öröméneklés, szűnni nem akaró vastaps, a 10 éves jubileumunk alkalmából elhangzott jókívánságok és virágcsokrok özöne jellemezte a fellépésünket. A teljes találkozót a legnagyobb videómegosztó portálon élőben közvetítette a törökszentmiklósi Városi Média, mely az Eseménynaptár menüben megnézhető.

Köszönettel tartozunk az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campus volt és jelenlegi vezetőinek, akik kezdettől fogva, mind a mai napig helyet biztosítanak a kórus próbáinak.

Énekegyüttesünk az Egyesület révén több szakmai szervezetnek – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), Bárdos Lajos Társaság, Pedagóguskórusok Országos Társasága -, valamint a Jászok Egyesületének is tagja.